A káromkodás  (Adventi)

1956. dec. 16.

Textus: Péld. 13, 3

Advent a megtérés időszaka.  Advent prófétája ezért hirdeti: "Térjetek meg".  Megtérés alatt a valláserkölcsi és jellemi megjavulast értjük.  Elhagyni bűneinket, felszámolni egy-két rossz szokásunkat.

Hadd elmélkedjünk ma a legelterjedtebb bűnről, a leggyakoribb rossz szokásról: a káromlásról.

1.  Mi a káromkodás eredete? - Az emberi tehetetlenség és a hit.  Az ős ember keserű tehetetlenségében, amikor nem tudta, hogy már mit csináljon, az eg fele nézett, s felelősségre vonta Istent nyomorúságáert.  Az ősi káromlások nem Isten-szidások voltak, hanem az istenség tetemrehívása, perbe fogása.  Igy hangzott: Isten, miert adtad ezt rád?  Miert nem kímélsz?!

Később ízléstelen szidalmakká aljasodott le a káromlás.

2.  A káromlásban a hit is közrejátszik.  A káromkodó ember hisz Istenben, különben nem szidná, nem mocskolná.  Ez gyenge vigasztalás.

Egy apa: - Fiam, inkább tagadj meg, mint szidj engem.

Képzeljük el, hogy ket ember: egyik tagad minket, másik szid, gyaláz, mocskol.  Melyik fáj jobban?

Népek szerint váltakozik.  Például észkon ritkán káromkodnak.  A nemetek, a lengyelek, a finnek, a svédek... Az eszkimók legsúlyosabb káromlasa: Az Úr áldjon meg téged.  Amint délre megyünk, a káromkodás szaporodik.  Olasz, spanyol.

Két magyarázat:

a.  A protestantizmus

b.  A nyomorúság - jólét.

Nem igaz tehát, hogy csak a búlátott ember kéromkodik.  Dél dőzsölő népe a káromkodás művésze.  Köztünk is a legtöbbször...

4.  Segít valamit? Nem.

- letörik a tengely.  Segít valamit a káromlas?

- marhaja félreszalad.  Segít a káromlással?

-becsapta egy ember - segít valamit?

Csak rontani lehet a káromkodással.

a.  Bíró: ha nem káromkodott volna, csak két hónapot kap, így hármat.

b.  Apa kedves fiának: hagyj békét Istennek, ne keverd bele a mi szennyes ügyünkbe.

Be szeretném odakiáltani: hagyd ki Istent káromlásaidból.

5.  Ellenvetés: hogy az ideges, dühös ember lecsillapodik.  Igaz ez?

- Határozottan állítjuk, hogy nem.  Anmit erez, csak látszat, öncsalás.  Mint akinek: - eltörött a lába

- éhes s cigarettára gyújt

- a gyermek aki elesik s nem az apai segítséget kéri, hanem ehhelyett szidja apját.

A lelekgyógyaszat: feszültség, a káromlassal csökken-e?

Nem.  Sőt növekszik.  Saját káromló szavai növelik.

Ezért van, hogy a gonosz tett a káromlás után jön mindig.

1.  Zsidóknál - őrizd meg a te szádat.

2.  Adventkor régen fogadalmat tettek... Ámen.

Advent

1956. XII. 17.

Nem volt könnyű az élet amikor János szerint az evengélium szerzője a felolvasott igeket Jézus szájába adta.

A nepet kizsákmányoló római iga napról-napra durvabb és kegyetlenebb lett.  A háborús készülődések felemésztettek minden kenyeret s a népet éhínség fenyegette.  Kínzó rettegés tartotta gúzsban a lelkeket nappal es éjszaka: ki tudja mely pillanatban jön a csaszári dragonyos s elvisz.

Kétszáz esztendőn át tépelődött a nép.  Kívülről vártak segítséget.  Talán Egyiptom, Babilon, a perzsák birodalam feltámad s széttöri a római igát.  Nem tamadt fel.  Talan közülük akad hős - nem akadt.  TYalán csoda törteneik... nem törtent.

Vak a Jóisten maradt.  Megmondták a próféták:  Nincs szabadulas csak a Jóistenben.  Ezt a hitet nemzedék nemzedéknek adta át áldott örökségül.

Nem lehetett olyan súlyos a kereszt, nem következhettek oly súlyos napok, hogy lelkükből ki tudjak ölni a hitet...

Elvehették kicsi vagyonat, tarthatták börtönben, megölhették ezeket, évtizedek jöhettek, a hitet nem ölhettek ki.

Úgy képzelték el, hogy az eltemetett Jzus a mennyekből visszatér nagy dicsőségben, s... Elnevezték Adventnek.

Az nem lehet, hgy örök legyen a kín. 

Az nem lehet, hogy míg a vilag Röma uralkodjék, a kizsákmányoló.

Az nem lehet, hogy annyi ima hiába szálljon fel...

Az nem lehet, hogy fűtsön epedő remény annyi megkinzott lelket hiába.

Lesz szabadulás.  Lesz dús kenyér, felragyog a nap, visszatér Jézus.  De jó is lesz akkor.  Érdemes várni.

Mindez egy érzéssé tapadt össze: adventi érzés.

Nem idegen előttünk sem az az érzés ma, Karácsony előtt. Messiást várunk mi is.  Nem úgy, mnt a zsidók, hgy testileg alászáll a fellegek mögül... Erkölcsi értelmet adunk mi, a lelkünkbe, a mi csalódott, fáradt, bűnös lelkünkbe jön el.

Ez adventi vasárnapon engedjük szabadon gondolatunkat s képzeljük el, hogy csodálatos módon Jezus valóban visszatért a földre s kérdezzük, mi lenne?  Mit mondana, érezne, gondolna, hogyan viselné magát a világ?

Hunyjatok be ket szemeteket s jertek, szálljatok velem, almodjunk szépet:  fehér palástban, ábrándos arccal, töviskoronával... 

1.  Először is tiltakoznék, hogy ő nem volt Isten, ember volt: a legjobb ember.  Példát mutatott: s sírna, hogy elűzték az istenség felerhetetlen magasságába.

2.  Tiltakoznék, hogy cégérnek használták és használjak a nevet hatalom, gőg...

3.  Elítélné, hogy nevében embereket végeztek ki...

4.  Ha betérne Úrvacsorára: Hát így tartjátok be?

5.  Milliók kialtananak feleje: "Adj békességet!"  S ő valaszol: - Tibennetek van.  Hívjátok vissza a Jóistent.

6.  Millió beteg lelek: "Gyógyíts meg!"  Higgyj!

7.  Elhagyott a Jóisten - "Ti hagytatok el"

8. Sírunk - Boldogok akik sírnak

9.  Háború - Boldogok akik az igazságért küzdenek

10.  Szegények - Boldogok a szegények...

11.  Bűnösök - Boldogok a megtérők.

Odahullunk...

Nem ábránd volt, imádságos valóság.  Ámen.

Advent

1949

Adventet Jézus halala óta ünnepel a keresztény világ.  Nem legből kapott ünnep, nem indokolatlanul letrejött alkalom, sokkal melyebb gyökerekkel kapaszkodik a múlt földjébe, mint hinnők.  Abból az érzésből született meg, hogy a nép varta Jézus visszaérkezését, eljövetelét a földre.  Hitték, hogy onnan az Óvilag képzelete által született mennyországból a dicsőség glórias fényében alászáll Jézus, az örök megváltó, s ahol eljár a földön, nyomaban boldogsag terem.

Mik voltak a forrásai ennek a furcsa hitnek?  Milyen okok, körülmények működtek
ozre, hogy kitermelődjék ez azi csodás várakozás?

1.  Az első ilyen ok, hogy a követők nem tudták elhinni, hogy egy olyan nagy élet, mint a Jezusé a halál martaléka legyen.  Az nem lehet, hogy a halal előtt Jezus és közönséges gonosztevő között semmi különbség ne legyen.  - Ennyi ész, tudás, oly nagy akarat egy lépésnyi sírgödörben eltűnjek - Isten igazsága olyan rideg legyen, hogy helyénvalónak tartsa.  Mindnyájan éreztük ezt, mikor valaki meghalt.  Üres volt a ház, vártuk haza, nem tudtuk elhinni, hogy halott.

A nep is várta. 

2.  Lelekiismeretük bántotta.  Eszükbe jutott, hogy ők juttatták halálra - ők kiáltották: Feszítsd meg! - Ők ellenezték, üldözték követőit.  Rájöttek:

- Saját prófétájukat ölték meg.

- Nem volt Jézus ellensége az népnek

- Igazságtalanul és mostohán bántak el vele

- Nem érdemelte meg - ártatlan.

Ó, bárcsak élne, hogy bocsánatot kérnenk, kiengesztelnők. - Mester, bocsáss meg!  De már késő volt.   Az lehetetlen... Hitték, hogy eljön Advent.

3.  Társadalmi-anyagi helyzet, amiben a nép volt.  A római császár elnyomta a nepet... aki nem engedelmeskedett - kivégezte.  A gazdasági nyomor, éhség, ruházat...

Tűrtek, tűrtek, valaminek lennie kell.   A népnek vezér kell, akivel a kizsákmányoló osztály uralmát lerázza s népi szabadságot adjon.  Ez nem lehet más most sem, mint Jézus, s ezer évig fog uralkodni dicsőségben, fényben.

Készültek rá külsőleg, belsőleg.

1.  Templomokat epítettek, melyek ma is megvannak. 

2.  Bűnbocsánat - azt az erkölcsi lelkiséget, mely alapja a keresztény erkölcsiségnek ma is.  Ennek a lelkiségnek a központja  a bűn volt, a bűntudat.

Sok száz év telt el míg rájöttek, s mégszem volt igazuk.  Igazuk volt annyiban, hogy valóban várnia kell a kereszténynek Jézus eszméinek újjászületését.

Nem - testileg várták, csodát...

Az Advent lassan-lassan erkölcsi adventté válott.  S habár kihullott a mese belőle, a lényege megmaradt: a bűntudat felébresztése.

Ma nehéz feladat.  Az emberek különbözőek:

1.  A mai ember hajlamos a gőgre.  Emberi értékeit túlméretezi, önmagán kívül más erőt nem ismer el. 

2.  Nem bűnös, nem mi vagyunk az oka, nem mi vagyunk felelősek.

3.  Az alázatost annyit vert az élet, hogy ő azt hiszi, megerősödött mar eléggé.

Nem helyes.  A bűneink oka: külvilag és önmagunk.

Higyjük el, mi is felelősek vagyunk!

A körülmény enyhít, de nem mentesít. Ámen.

Advent

1950. XII.23.

Bűnbánás.

Immár egészen Karácsony tövébe kerültünk.  Csak még egy nap s itt van az ünnep.  De nem is kell annyi: pár óra csupán s ahogy beköszönt az est, kezdődik Karácsony estéje.

Mennyi gyermek várja a világon most.  Izgalomtól pír... Mennyi boldogság... Ha egybe lehetne fogni, megváltaná a világot.  Fenyők vándorolnak...

A fenyő útja (Móra Ferenc)

Az öröm nagysága nem a nagy vagy a kicsi fenyőtől függ.  Olyan kevés kell a gyermeknek... Ha mi is ilyenek volnánk...

Ez a tulajdonkeppeni Karácsony, a tulajdonképpeni szent est. 

Milyen bűn elrabolni ezt a gyermektől - ezt a gyönyörű költészetet!  S mégis hányan vannak akik brutálisan belegázolnak... A felnőttek kötelessége: résztvenni a gyermekek örömében, gyermekké törpülni, megtisztulni.  Ilyeneké az Isten országa.  Ámen.

Advent

1954. XII.5.

Keresem az embert.

Zsolt 8,5

Cél: Bűnbánat

Egyik Udvarhelyen élő neves erdélyi költőnknek: Tompa Lászlónak van egy verse: "Diogénesz lámpásával". 

Diogénesz egy alkalommal fényes nappal meggyújtotta a lámpását s úgy ment végig az úton. 

- Mit cselekszel? - kérdezték s gyanakvó szemmel néz†ék: nem őrült-e?

- Keresem az embert!  Isten napjanak fénye nem elégséges, olyan kevés az ember.  Lámpassal keresem, s nem találom.  Látok két lábon járó, beszélő, gondolkodó lenyeket, embernek nevezik magukat, de tévednek.  Én találtam gyilkosokat, rablókat, hazugokat, uzsorázsokat, dorbzolókat, istentagadókat, kevély tudósokat, buta gőgösöket, Kain lelkeket, de embert nem!  Nincs, nincs ember.  Csődbe jutott a termetés.

Hiába keresel embert, nem talalsz, mert akik e haza földjét tapossák, nem emberek. 

1.  Ha emberségnek az észt tartjátok, akkor az ember nem ember.  Hiszen nincsen a világon még egy teremtmény, mely annyi esszerlenséget vinne véghez, mint az ember,

2.  Ha a jóságot nevezitek emberségnek, biztosan nem ember, hiszen cselekszik-e egyetlen állat is a földön, mint az ember?

3.  Ha a békességet... mert kérdezem: melyik az az állat, mely saját fajának annyi háborúságot okozna?  Egyetlen faj se ontotta ki saját egyedének annyiszor a vérét, mint ember az embernek.

4.  Ha az egymás megbecsülése: melyik az az állatfaj, mely egymasnak annyit ártana, mint az ember.  Egy francia szónok - Bossouet - írja: "Elnézem sokszor a járomba fogott oktalan barmot.  Évtizedek telnek el, s nem bántják egymást.  De ha az élet két embert fog járomba, nyomban összevesznek."

5.  Mi az emberség, mi az, mi emberré teszi az embert?

-  A társas együttélés?  Nézzétek a hangyákat, termeszeket, méheket!  Őket inkább lehetne embereknek nevezni.

-  A szelídség?  Egy bárány, egy galamb...

-  A hűséget? - A ló, a kutya meg akkor is hű, ha gazdája belerúg.

Mi az ember sajátos tulajdonsága?  Mi teszi emberré ezt a ketlábú, kétkezű, gondolkozó, síró-nevető, imádkozó-káromkodó lenyt?

Az emberség mértéke: Jézus.  Ime az ember!

Ő a tökéletes ember.  Annyi emberség van bennünk amennyire közel vagy távol vagyunk Jézustól, amennyire hasonlítunk vagy nem hasonlítunk hozzá.  Aki megközelítette Jézust, majdnem ember;  Aki félig közelítette meg, félig ember.  Aki keveset hasonlít hozzá, kevéssé ember.  S aki egyáltalán, az nem ember.

Ha most már megvan a mértékünk, vegyük kezünkbe a Diogénesz lámpását s induljunk vele útnak fényes nappal.  Keressünk embert.  Istenem, vajon talalunk-e?

1.  Hivatali helyiségekbe térjünk be.  Ott áll egy szegény fiatalember, valamit el kell intéznie.  Eljött nyomorát, nehézségeit elpanaszolni.  Elmondaná, hogy nincs mit egyék a gyermek, nincs mit felvegyen a feleség.  Az egyik meg se hallgatja, a másik röviden végez, fel se emeli fejét, hogy meglassa a gondban szenvedő gazda könnyeit.  Emberek ezek?  Nem.  Hideg szobrok, gépek, rehajtanak, de nem erző emberek 

2.  Csődület van az utcán.  Részeg emberek tülekednek.  Egymást ocsmány módon szidják.  Borgőz.  Átok.  Szenny, szenny, szenny... Emberek ezek?  Nem.  Aljas állatok.

3.  Menjünk a harcterekre.  Nézzük, milyen olcsó az ember.  Akit itthon úgy ved a törvény, ott kjint ugyanaz a törvény a vérért kitűntet.  Egymást lövik, ölik, kínozzák.  Emberek ezek?  Gyilkosok mind.

4.  Menjünk egy házba... Ferfi vagy nő - mindegy.  Arca sápadt, kedélytelen.  Megölte a gond, a nelkülözés, a mindennapi háborgattatás.  Sehová se megy.  Imádkozni se tud.  őngyilkosságra gondol.  E,mber ez?  Nem.  Idegroncs.  Megemésztett ember.  Zord sors áldozata. 

Diogénesz lémpásával járhatunk akármennyit.  Embert nehezen kapunk. 

Most vonjuk le az elmondottak tanulságát: "Kicsoda az ember?"

1.  Gép, mely végrehajt vakhűséggel, szívtelenül.

2.  Állat, mely szennyben áztatja nyelvét, gondolatát

3.  Gyilkos, aki vért habzsol s nagy őrületeket készít elő.

4.  Idegroncs, akit megemésztett az élet.

Tekints magadra, mennyiben vagy ember?  Ámen.

Adventi

Keresem az embert (2)

1954. XII.12.

Cél: Bűnbánás

Múlt vasárnap, Advent második vasárnapján beszédsorozatot indítottunk meg.  Egyik ma elő költőnknek, Tompa Lászlónak egy verséből indultunk ki: "Diegénesz lámpásával"

Kezünkbe vettük Diogénesz lámpását mi is s elindultunk keresni embert.

1.  Hivatalokba tértünk be... Lattunk embereket, kik vakon hajtjak vegre a paragrafust s nem látják, hogy az előttük panaszló szegény ember szeméből kifakadt a könny... Gépek

2.  Harcterekre mentünk - gyilkosok.

3.  Városok - tivornya, borgőz, szenny.  Aljas ösztönállatok

4.  Házakba... idegroncsok

Jöjjetek menjünk tovább Diogénesz lámpásával, keressünk embert.  Istenem, vajon talalunk-e?

5.  Palotákba térjünk, hol királyok, vezérek, nagy emberek tanyáznak, kiknek csak villan a  s ezrek boldogsága hull alá.  Tratsuk szembe Diogénesz lámpását.  Emberek vajon?  Nem.  Bálványok, kiket imád, dicsőít a nép, ámde fél tőlük s gyűlöli a lelke mélyéből.

6.  Menjünk most a tudomány csarnokaiba.  Ott van a tudós, aki a magasság és mélység titkait kutatja.  Könyvek, lombikok, gépek, fantasztikus szerszámok veszik körül.  Az esze világít, mint a nap, de szive mint a hideg márvány.  Ember ez?  Tartsuk szembe vele Diogenész lampását.  Nem.  Élő lexikon, sziporkázó lángész, de nem ember.

7.  Térjünk vissza a faluba.  Vasárnap van, harangoznak.  Talalunk embereket, férfiakat és nőket, kik otthon ülnek.  Nem döbben a lelkükbe a harang szava.  Nem járnak templomba, nem imádkoznak!  Isten nevét csak káromkodásban emlegetik.  Emberek ezek?  Nem.  Székely gazdáknak és gazdaasszonyoknak hívják magukat, de pogány lelkek, s a pogány nem ember.

8.  Benyitunk egy ajtón.  Gyanús csend, bizalmas légkör.  Ott van a farizeus s valaki: "Mit adtok nekem, ha kezetekbe adom az én felebarátomat?"  Ember ez?  Nem.  Júdás.

9.  Esküdözik felebarátjának, hogy rá számíthat a bajban; s jön a baj, s cserben hagyja.  Ember ez?  Nem!  Jellemtelen.

10.  Vakon engedelmeskedik - rabszolga lélek.  Felfelé alázatos...

11.  Valami jót akar tenni valaki, s ő elrontja, csábítja, lebeszéli, gúnyolja, hízelgéssel, szemébe szepet mond, háta mögött... Ember ez?  Nem.  Báránybőrbe bújt farkas. 

"Hullamzik a búzatenger.

Be keves az igaz ember."

Ezért kell szenvedni.  Minden jaj egy bűn gyümölcse.

Diogenész lámpásába töltsük Jézus hitenek olaját s e fénynel önmagunkat vizsgáljuk meg, ne csak mást.

Emberek vagyunk? 

1.  A bálvány tipus köztünk is megvan.  Öntömjénzés.  "Nem bánom, ha gyűlölnek is, csak irigyeljenek."  Tartsa szembe önmagával Diogenész lampásat.

2.  Az újpogányság... akiknek nincs istene, csak esküvőn jön templomba s csak újev napján úrvacsorára...  Tratsa szembe Diogenész lampását.

3.  A júdasi szellem

4.  Igeret és cserbenhagyas

5.  Felfele alázatos

6.  A báránybőrbe bújt farkas.

Jézusra nezzünk. Advent van, szülessék meg bennünk az ember.  Ámen.

Keresem az embert (3)

Textus ugyanaz.

Cél: Önvizsgálat, bűnbánat

Még csak hat nap van s ránkvirrad szent Karácsony napja.  Ma megnyitjuk a Nagyhetet, a Karácsonyra való előkeszület hetét.  Ez a Nagyhet több, mint más ünnpek nagyhete.  Ez adventi nagyhét.  Minden nagyhét az önvizsgálat programjával indul el.  Az adventi nagyhétre különöskeppen vonatkozik ez a program.

Önvizsgálat.  Mit jelent ez?  Azt, hogy magamba nézek s felteszem a kerdest: Ki vagyok? Milyen vagyok?  Milyen hibáim vannak?  Tettem-e jót?   Hat rosszat?   Kinek?  Mikor?  Miért?  Mit mulasztottam el?

Mindezeket a kérdéseket egyetlen-egybe süríthetjük: ember voltam-e s mennyiben?  Vegyük haramdszor is kezünkbe Diogenész lampását, induljunk, keressünk embert, folytassuk a ma egy hete felbeszakított utunkat.

12.  Szeret bíralni, ítélni.  A legkisebb hibát is megszól, önmagát azonban nem bírálja s nem bírja ki, ha más felette mond íteletet.  Másnak a szemében meglátja a szálkát, de önmagában a gerendát nem érzi.  Tartsuk szembe vele Diogenész lámpását.  Ember?  Nem.  Csonka ember.  Öntelt ember, mert az emberséghez hozzátartozik a helyes önismeret.

13.  Gőgös ember, aki sokkal többnek, nagyobbnak, eszesebbnek, kivalóbbnak, előkelőbbnek ismeri és hiszi magát, mint amennyi a valóságban.  Tartsuk szembe vele Diogenész lámpását.  Ember?  Nem egészen, mert az emberséghez hozzáartozik az önérzet, ahelyes önértékelés.

14.  Csak önmagának él... "Avagy őriző pásztora vagyok-e az én atyámfiának?"  Kaini lelek.

15.  A jellemtelensegek peldái

16. Irigység - ha valaki tud élni.../

17.  Ezért kell szenvedniunkokozzuk sajat szenvedéseinket.

Hullámzik a búzatenger,

Be keves az igaz ember!"  S mivel kevés az igaz, így is énekelhetjük: "Be keves a boldog ember!"

A török vilagban törtent.  Hunyad várát felépítették.  Török fogoly ásta a kutat száz méterre, s enm engedték haza mégsem.  Ekkor ezt írta fel: "Vizetek van de szivetek nincs... Nem vagytok emberek."

Szív kell az emberséghez. Ámen.