Augusztinovics Pál

 Augusztinovics Pál a Lengyelországból ideszakadt szociniánusok utódja. Apja pap volt. Ő Szentábrahámon született 1763-ban. Elemi iskoláit Kissolymoson s felsőbb tanulmányait a kolozsvári főiskolában végezte. Apja kívánságára papi pályára készült, de az akkori egyházi gyakorlat szerint előbb három évig tanítói hivatalt kellett volna viselnie. Azonban az éneklésben gyengének érezve magát, nem fogadta el ezt a hivatalt. Kilépett az iskolából és világi pályára ment. Előbb Marosvásárhelyen a kir.táblánál, majd a kir. kúriánál nyert alkalmazást. Míg 1796-ban Pécsben az erdélyi kancelláriánál lett ügyvivő (ágens).  Ekkor kért és kapott az unitárius egyháztól 20 arany segítséget, hogy pályáján előre haladhasson. Pár év múlva ügyvédi vizsgát tett s nemsokára udvari ágenssé lett. E hivatalt 30 évig viselte, amikor előbb az erdélyi királyi táblához ítélőmesternek, azután a főkormányszékhez tanácsosnak neveztetett ki s végül 1837-ben az erdélyi főszámvevőség elnökének választotta az országgyűlés, amely hivatalban a király is megerősítette.  Ezzel önerején olyan hivatalba jutott az egyszerű pap-fiú, aminőt azelőtt 100 éven keresztül unitárius ember el nem érhetett. Ezt a hivatalt azonban nem foglalhatta el, mert ugyanazon évben Nagyszebenben meghalt. Porait a saját kívánságára Kissolymosba szállították.

A szép pálya és nagy elfoglaltatás mellett sem feledkezett meg az egyházról és iskoláról, melyben felnövekedett. Annak ügyei s különösen tanuló ifjúsága iránt állandóan érdeklődéssel viseltetett. A nevelés fejlesztéséért különböző apróbb áldozatokat hozott. 1832-ben főgondnokká választották.  Reá nézve nem pusztán cím volt ez a nagy kitüntetés, hanem munka és kötelességteljesítés. Azonban az egyház és ennek tanuló ifjúsága iránt érzett szeretetéről halála előtt négy nappal kelt végrendeletével tett bizonyságot. E szerint Ladamos községben Nagyszeben közelében fekvő szép birtokát felszerelésével együtt, becses könyvtárát, különböző értékpapírjait mintegy 120.000 forint értékben az unitárius egyháznak hagyta. Végrendeletében így határozta meg alapítványa rendeltetését: „nekem szívemen leginkább feküdvén a kolozsvári nemes unitária oskolában a tudomány és erkölcsi nevelés jobb lábra állítása, tehát vagyonom mi célra fordítása elhatározásában ezt tartsák lelkiismeretesen szemeik előtt.” A vagyon kezeléséről úgy intézkedett, hogy a ladamosi birtok jövedelmét nem szabad mind elkölteni, hanem abból 10.000 forintos alaptőkéket kell csinálni. Az ilyen alaptőkék évi kamatjainak 5/6 része egyházi szükségletekre fordítható, 1/6 része pedig újabb alaptőke gyűjtésére használandó fel. Eme bölcs belátással készült végrendelet alapján kezelt alapítvány állandóan növekedőben volt s a legutóbbi időkig egyházunk egyik főjövedelmi forrását tette.

 Forrás: Ferencz József: Unitárius kis tükör  (átdolgozta Vári Albert) Kolozsvár, 1930.    89-90.oldal