Gyászbeszéd

Benczédi Domokos volt Torockói lelkész emlékére

Jelenések könyve 14,13

Gyászistentiszteletre összegyűlt hívek k. afiai, testvéreim!

A mai vasárnapon azért gyűltünk össze egyházközségünk templomába,   hogy megemlékezzünk egy emberre aki Torockó népének 20  esztendőn át 1930-l950-ig lelkipásztora volt.

A  szép és kies Torockó völgyének mély gyásza van,  hiszen egy­kori ékes szavú prófétáját  nemes szívű lelkésze koporsójába dőlt messze ettől a vidéktől e tájtól. Nem szólal meg többé az ékes hang,  nem dobban meg  többé a nagy szív, Benczédi Domokos  lelkész csendesen alussza immár örök álmát,  s az enyészet szele fuj kihűlt tetemére,  a vándor elfáradt, a földi pálya végére ért.    

Megboldogult embertestvérünk 80 esztendőt élt és az életút rakva volt sikerekkel és  szúró tövisekkel.  Mint ember és mint  lelkész példásan töltötte be hivatását, - kötelességét -, amely fül hallotta boldognak mondotta őt s amely szem látta őt bizonyságot tett ártatlansága mellett.  Valóban, ritka  lelki gazdagsággal és nemes jellemmel megáldott ember volt.  És most fekete szín,  gyászos keret,   lezárt  verő  szív,  tört  sóhajok  gyászöltözet mindaz ami hátra maradt. Elpattant egy ér, s a szív megállt,  a lélek pedig: elszállt. Ez a rideg valóság.  S milyen  könnyű ezt kimondani,  pedig jól tudjuk, hogy ennek milyen súlyos a következménye. Megállt a szív,  amely hevít,  lelkesít,  melyben érzelmek, vágyak,  remények kelnek,  mely munkára, kötelességre  int  hittel s mély elhatározással,  a szív melyben szeretetsz,  szerelem,  hála és bizalom tanyázik,   ...  a szív megállt. Azt mondják,  ha a szív megállt,  megszűnt akkor minden szenvedés, minden fájdalom egyszóval a földi élet. Elmaradnak a további álmok és vágyak egyaránt.  Megboldogult embertestvérünk alussza örök álmát, bár messze a szülőföldtől,  de  mégis az anyaföldbe.

F.   hó 19-óta  itt Erdélyben többfelé megszólaltak a harangok azért, hogy mindazok akik ismerték, tisztelték és szerették hozzátartozójukat, rokonukat,  lelkészüket,   jó barátjukat és  ismerősüket a tudtára adja azt, hogy a  nemes szív megszűnt dobogni,  hogy egy lélek elvált a testtől.                  

Tudatták elsősorban a szomorú hírt ott abban a székely községben ahol meglátta a napvilágot. Ott ahonnan elindult azon az életúton amelynek most  vége szakadt. Sajnos életéről a birtokunkban levő adatok nagyon hiányosak s  így csak a biztos adatokról szólhatok.

1900-ban  született és körülbelül 1918-ban került fel a Kolozsvári Unitárius teológiai akadémiára ahol tanulmányait elvégezve. Hogy 1928-ig hol teljesített szolgálatot,  arról nem sikerült értesí­tést szerezni.

Lapozgatom a számomra hiányos életkönyvet s megjelenik előttem az egykori délceg ifjú tele  lelkesedéssel,   lelki erővel és vidámsággal. Keble duzzad és szövi álmait,  ábrándjait, önmaga és egyháza  jövő életéről.  S feltehető most a kérdés vajon mi valósult meg mindebből?  Van sok minden amiről tudok  és van sok minden amiről nem tudhatok.  Azt tudom,  hogy midőn magára vállalta a Jézus munkáját, midőn magára öltötte a palástot az Úr  szőlőjében gyomlált és plántált a tőle telhető módon,  három évig a Mészkői,  Aranyosszéki gyülekeze­tünkben és utána két népes és egyházunkban vezető szerepet  játszó egyházközségünkben.  1930 február elsejétől hivatalosan Torockón, mely községnek akkori lélekszáma  1131 volt,   húsz éven keresztül,  majd a  háromszéki Bölön községben melynek akkori lélekszáma  1950-ben  1320 volt.  Tudom és érzem azt,  hogy nemcsak a palást tisztelte meg öt, hanem ö is megtisztelte a palástot,  nemcsak itt a Torockó-i gyülekezetben,  hanem mindenegyes  gyülekezetben amelyben szolgált és minden­egyes szószékben amelyre felállt.

Domokos  lelkésztársam 1930 esztendő tavaszán  jött Torockóra, a gyülekezet egyhangú meghívására. Az aranyosszéki Mészkőn volt  lelkész s midőn meghallotta,   hogy az akkori torockói lelkész, Németh István nyugalomba vonul, eljött megnézni Torockót.  A szemtanuk szerint szekéren jött legelőször, Ő hajtotta a lovat s kereste a parókiát. Mint  mondottam beiktatására  az  1930-as esztendő kora tavaszán került sor. Úgy  jött Torockóra  mint  legényember s az egyházközség hívei sor-kosztot vittek naponta új lelkészünknek.  Benczédi Domokos  lelkész  1931. szeptember 6-án lépett házasságra Balázs Irén Kolozsvári református vallású hajadonnal. Az esküvő színhelye a Torockói templom, eskető lelkész pedig néhai dr. Boros György akkori unitárius püspök. így kezdődött el számára a családi élet s folyt le  felette és családja fölött  a következő 20  esztendő, mely Rózsák mellett termett bőven tövist  is számára. Rózsának számított számára a szép,  csendes családi élet a három gyermek mellyel a Jó Isten megáldotta családi életüket, két  lány és egy fiúgyermek. Első gyermekük Éva-Katalin  1932.  aug., második Judith 1933 nov. l0 és fiúgyermekük Dániel-Imre  1938 aug. szü­letett. Amikor pedig a legboldogabb volt a család élete ekkor   jött a világháború, amely itt is mint mindenütt Európában megtette a maga hatását. A gyülekezet eléggé hosszú időn keresztül pásztor nélkül maradt,  felesége és gyermekei itt maradtak Torockón s az idősebb   emberek elbeszélése szerint egyházközségünk kegyszereit a tiszteletes asszonynak köszönhetjük,  mert ha 1944-ben nem lett volna leleményes a háború elpusztította volna úgy őket,  mint ahogy számtalan helyen ez a pusztulás végbement. Elmúlt a háború, a hatalmas viharnak mely megrázta egész Európát vége  lett,  a halottakat eltemették,  a   romokat eltakarították s a nép hozzálátott újra az élethez.

Benczédi Domokos ege  is újra felderült,  a boldog napok újra felragyogtak s ő új lelkesedéssel, új munkakedvvel folytatta tovább lelkészi szolgálatát ott ahol félbeszakította. Békében és szolgálatban teltek az esztendők,   lelkész és gyülekezet békességben éltek,  mindaddig míg kerültek olyan emberek akik bevádolták öt  1950-ben, mint népgyűlölőt, és egyéb alaptalan vádakat emeltek ellene.. Ennek következtében egy bizonyos időre szabadságát újra elvesztette s miután ártalmatlansága kiderült s újra visszakerült Torockóra,  nem tudta elviselni mindazon bántalmakat amelyek érték azon emberek részéről, akikért ő élt, fáradozott,  akiket meg akart tanítani a Jézusi felebarát szeretetére s ekkor kérte dr. Kiss Elek püspök urat  hogy helyezze öt el sürgősen Torockóról.  Kérése meghallgatásra talált s 1930.  március hó 5-én megtartotta kibúcsúzó beszédét. Beszédének alapgondolata Pál.  Galáta  levél 6. részének 14,   17 és  18 versei voltak. Szomorú szívvel távozott Torockóról ahol életének talán legszebb 20 esztendejét töltötte. Új és egyben utolsó állomáshelye a háromszéki Bölön község,  ahonnan 1955-ben nyugalomba vonult. Nyugalomba vonulá­sa után mint tudjátok Szatmáron telepedett  le  leányával, mert gyer­mekeit az élet szétszórta másik leánya Budapesten él és fia  az USÁ-ban.

Nyugdíjas éveiben is rendesen végzett lelkészi szolgálatot a Szatmári és Nagybányai szórványokban.

Torockón végzett szolgálatai a következők voltak: Bejegyzések szerint 333 gyereket keresztelt,  konfirmált  324-et, esketett 149 ifjú párt és temetett 297 egyháztagot. Volt örvendezni az örvendezőkkel és sírni a  sírókkal    20  év alatt.

Halála hirtelen következett be, F.hó 17-én indult feleségé­vel Szatmárról,  hogy megkeresztelje Domi fia második kisfiát az Egyesült Államokban. Útközben megpihentek leányánál Budapesten,   hogy majd a hosszú utat onnan folytassák repülőgéppel. F.hó 19-én szíve utolsót dobbant. Temetése  f.hó 25-én volt Budapesten, ahol a Budapesti unitárius gyülekezet számos tagja, unitárius  lelké­szek kisérték utolsó útjára.  A  lelkészi szolgálatot Dr. Ferencz József unitárius püspök végezte.

Meghalt  egy  ember!  Egy ember, akit gyászolnak most hozzátar­tozói:  hitvestársa,  három gyermeke, unokái,  rokonai.  Meghalt egy ember, akit gyászolnak egyházközségeink ahol szolgálatokat végzett, gyászolja az egész egyetemes egyház.

Gyászolja őt a mi torockói egyházközségünk is, mindazok, akik ismerték lelkészsége  alatt, akik azután többszöri itt jártában ismerték meg,  azok, akik utoljára látták itt ezen a szószéken a nyáron, gyászoljuk mindannyian mint embert, mint lelkészt, ki utolsó leheletéig családjáért, egyházáért és népéért élt.

A reá való emlékezés jegyében, áldózzunk az ő emlékének egy perc néma fennállással.

Ámen.