Politikus, képviselőházi alelnök Tarcsafalván született Pálffy Elek és Pálffy Anna gyermekeként.
Iskolai tanulmányait Székelykereszturon kezdte és Kolozsvárt végezte be.
1825-ben belépett a József nádor huszárezredbe. Katonai szolgálatát Stiriában töltötte. Hadnagyként szerelt le. Katonáskodás alatt beutazta Olaszországot.
1835 - 1840-ig Küsmödi birtokán gazdálkodott.
1841 - 1843-ig Küküllő vm. követe volt, egyik harcosa az ellenzéknek. 1842-ben részt vett Wesselényi börtönépítési munkájában. Tagja volt az új kormányzatot és az Ország nádorát üdvözlő követségnek. Ekkor kötött ismeretséget kora neves politikusaival. Az országgyűlésen /1842. júni. 21/ az Erdélyi Múzeum kérdését tárgyalta. Sürgette az Erdélyi Gazdasági Egylet és az Erdélyi Tudományos Akadémia életrehívását. Síkraszállt az Unió mellett, a jobbágyság fölszabadításáért, az emberséges bánásmódért. Az úrbériség kérdésében az akkori Erdély legkiválóbb jogászával, Dózsa Elekkel vitatkozott.
1845-ben Kolozsvárt tartózkodott és a megyei életben tevékenykedett.
1848-as események hatására Pálffy az országgyűlés megtartását követelte. Vezérszónoka volt a kolozsvári únio-országgyűlésnek. Tagja volt annak a bizottságnak, amely a törvény szentesítése végett az uralkodóhoz küldetett. Kossuth államtitkársággal, Deák septemvirséggel kínálta, a képviselőház megalakulásakor annak alelnökének választották. 1849-ben betegsége miatt lemondott politikai tisztségeiről.
A szabadságharc bukása után Pálffy is menekülni kényszerült. Előbb Szucságon, majd Akliban húzta meg magát. Aztán önként jelentkezett Haynaunál és az "új-épületbe" zárták. Nyolc hónapi vizsgálati fogság után halálra ítélték, de kegyelmet kapott.
Pálffy szabadulása után rövid ideig Pesten tartózkodott, majd Tarcalra költözött. Itt gazdasági és politikai cikkek írásával foglalkozott. Naplót vezetett és hozzáfogott életkepei írásához. 1857-ben hazatérhetett Tarcsafalvára, ahol még az évben, 53 éves korában elhalálozott. Összes vagyonát az Erdélyi Múzeumra hagyta.
Pálffyt Kosáry Domokos nemzeti reformokért aggódó politikus-írónak mondta, Szabó T. Attila emlékiratát méltatva, annak drámai ereje fölvázolását és a történelmi szereplők jellemének sokszerű megrajzolását emelte ki. Kristóf György arról írt, hogy Pálffy nyíltszívű, helyes politikai érzésű, feddhetetlen jellem volt, aki nem tekintette magát csalhatatlannak.
Fölhasznált irodalom:
Szinnyei József: "Magyar írók élete és munkái." X. k. 1905.
Pálffy György: "A tarcsafalvi Pálffy család." Geneológiai füzetek. 1907.
Szabó T. Attila: "Pálffy János emlékezései." Erdélyi Helikon. 1938.